Kalandozások az egyenlítőtől délre

Bevallom először rendkívül előítéletes voltam, mert ahogy a város "történelmi" része felé haladtunk nem láttam semmit, csak nagy szegénységet, az épületek funkcionálisak, sokszor félkészek. A forgalom kaotikus, a dudaszó, mint Indiában. Igazándiból a közlekedés is, igaz itt kevesebb a motor és riksák egyáltalán nincsenek. Kanyarodni bármelyik sávból lehet és a sávok is csak iránymutatás végett vannak, az erősebb kutyának lesznek kölykei alapon működik ahogy láttam. Szóval mindezt látva nem volt sok reményem, főleg a wikitravel és Tripadvisor oldalak látványosságokat felsoroló listái alapján. Itt is van gyorsbusz rendszer, emiatt sok busznak mindkét oldalán van ajtó, de amíg a menetirány szerinti jobb oldalon van lépcső is, a baloldali ajtók jó másfél méter magasságban vannak. Az ok a következő, vannak elkülönített buszsávok, ahol a megállók olyanok, mint egy metrómegálló, azaz van ajtó a peronon, a busz közvetlenül mellé áll és az utasok szintben beszállnak. Az elkülönítésre

Cuzcoban töltött második napom a város felfedezésével telt, megnéztem két templomot. Az első a jezsuiták temploma volt, sajnos képeket nem csinálhattam, de maradjunk annyiban, hogy giccsparádé a mi szemünknek. A második templom egy kolostor része, itt az volt az érdekes, hogy sok kecsua falmaradvány egészben megtekinthető, többek közt egy templom is. Ahogy korábban említettem a földrengések igen sokszor megkeserítették a helyiek életét, többek között ezért láthatóak egyes falak, mivel az 1950-es évekbeli földrengés után a megrongálódott szakaszokat másképp építették vissza. A sétát követően a reptér volt a következő állomás, mivel délután Limába repültem vissza. Érdekes, hogy ez egy kis repülőtér, de rengeteg járat indul innen Limába, ahogy számoltam legalább 30 egy nap. Képek itt: https://photos.app.goo.gl/oYVwbw5BRwEZpE99A Megpróbáltam a város hangulatát is megörökíteni.

Ez a nap sem a későn kelésről szólt, reggel négykor szedett össze a busz, ami Ollantaytambo-ba vitt, ez egy nagyjából másfél órás út. Jórészt aludtam, de itt is valamiért nagy sikernek örvendenek a változatos helyeken elhelyezett fekvőrendőrök, így alvás, ébredés, alvás volt a buszon a program. Mire megérkeztünk a nap felkelt. A következő közlekedési eszköz a vonat volt, amely Aguas Calientes-be vitt. A képeken látható, az otthoni mezei metró (esetleg Bűzmot) néven ismert sínbuszból álló szerelvény a vonat. Van egyébként rendes mozdony vontatta vonatszerelvény is, azt a konkurens társaság, a Perurail üzemelteti. Érdekes, hogy a turisták csak adott vonatkon utazhatnak, jóval magasabb összegért, mint a helyiek. Cserébe ha jól láttam, akkor a helyiek a heringek élményeit tanulmányozhatják közelebbről, mert az ő vonataik dugig tele voltak. Egy folyóvölgyben megy végig a vonat. A vonatról leszállva ismét busz következik, ez távban nem sokat, szintben annál többet tesz meg, felfelé. Az út na

Igen korán keltem, mivel a reptéren kint kellett lennem hajnali háromra. Minden rendben ment, időben odaértem. A repülés eseménymentes volt, ami érdekes, hogy Cuzco repülőtere a világ legmagasabban fekvő kereskedelmi repülőterei közé tartozik, sok négyezer méternél magasabb hegy veszi körül. A város maga is jóval háromezer méter felett található. Úgy foglaltam szállást, hogy már reggel, az érkezésem után el tudjam foglalni, hisz tudtam, hogy egy kis alvás rám fér. A szálláshoz érve egy mogorva nő fogadott és a számítógépet nézegetve közölte, hogy tegnap kellett volna érkezzem. Mondtam neki, hogy igen, de írtam erről emailt, többet is. Mondta, hogy szoba nincs, majd tíz után. Ettől nem voltam épp lelkes és tájékoztattam, hogy direkt foglaltam szobát. Utána nekiállt arról beszélni, hogy egy éjszaka 80 sol, mondtam, hogy a foglalásom 50 sol-ról szólt összesen, nem pedig a négyszereséről. Nagy nehezen kiderült, hogy egy három ágyas szoba szabad. Hideg volt a szobában és a tisztasága sem vo

A mai nap nem sok eseményről tudok beszámolni, bevallom meglehetősen fáradt voltam. Azt gondoltam, hogy elindulok és megtekintem amit Limában látni lehet, de miután nem tudtam Ubert rendelni, így inkább úgy gondoltam ez valami felhatalmazást jelent a lustulásra. Amúgy tudtam, hogy korán indulok másnap, így valamelyest jogos is volt ez az igény. Ami még érdekes, hogy érkezésemkor az út a Csendes óceán partján vezetett, így ezúttal egy úton mindkét óceánt láthattam. Maga a parti út jóval mélyebben van, mint maga a város és megerősített falak vannak mindenütt. Az utat tsunami veszély esetén le is zárják. A város és ország történelmét egyébként a földrengések meghatározták, de erről később. Pár képet azért készítettem: https://photos.app.goo.gl/J9ao8eAPBsiwmUHc7 Egyrészt láttam egy szép virágot, másrészt lefotóztam a hotel tetejéről a kilátást. A szomszédban a kolumbiai követség található, van egy jó kis medencéjük, a hotel tetején pedig két jacuzzi. A macaronokat üdvözlő ajándékként a szo

Egy kis történet, ami valójában tegnaphoz tartozik, de mivel ezen a napon talán kevesebb lenne a mondanivaló és a kép is itt van, így ezzel kezdem. A hotelben a vendégek között valamiféle helyi szépségverseny versenyzői is jelen voltak. Reggelizni mentem, de mivel a szálloda ajtaja nyitva volt, így hűvös volt és huzatos a hely ahol a reggelit szolgálták fel. Az ajtótól legtávolabb kerestem szabad asztalt, volt is egy kétszemélyes asztal ahol nem ült senki. Mellettem már az imént említett "szépségek" közül pár üldögélt, de ez engem nem zavart. De elkezdett egyre több és több megjelenni, azt hiszem a csótányok is így gyűlnek, talán a szagra, nem tudom. Először az asztalnál lévő másik széket kérték el és amikor felálltam, hogy hozzak magamnak még egy narancslevet, akkor valaki a helyemre ült közülük és duzzogva ült arréb, amikor látta, hogy jövök vissza. De a lelki terror nem ért véget, hisz a csótánybuli nem érte még el végleges méretét, jöttek az újabb és újabb díszegyedek és

Eredetileg erre a napra azt terveztem, hogy átkompolok Urugayba, elvileg ott is van egy érdekes város, pont átellenben. Ellenben a komp vagy 1.5, vagy 3 óra egy irányban és online nem láttam szabad helyet a visszaútra, így úgy döntöttem nem kockáztatok. A B terv sem volt rossz, három múzemot látogattam meg. Először a helyi szépművészeti múzemot, ahol egész jó a felhozatal, egyrészt helyi festők alkotásai láthatók, akik jól láthatóan Európában tanultak, másrészt volt pár Sisley, Monet, Gaugin és Van Gogh kép is. Összességében érdekes volt a múzeum. Másodikként az iparművészetinek nevezett múzeumot látogattam meg. Ez egy nagyon szép épületben látható, bár arra nem nagyon jöttem rá, hogy mitől iparművészeti, a kiállított tárgyak jórészt az épületben használt bútorokból állt. Harmadiknak a Dél Amerikai kortárs műveket kiállító múzeumot vettem célba, a hívó szó Frida Kahlo volt. Először egy aránylag kortárs alkotó kiállítását láttam, ott készültek a majmos képek. Eduardo Giménez (az alkotó

 Ma egy városnegyedet, egy piacot és egy temetőt fedeztem fel. A városnegyed neve Telmo és nagyon hangulatos, állítólag hetente egyszer egy nagy régiségvásárt is tartanak. Így nem meglepő, hogy sok régiség bolt is van itt, meg rengeteg szép régi ház. A piacon is az ételek mellett a régiségek dominálnak. Ettem nagyon finom empenada-kat, bár egy kis félreértésem volt, mert úgy gondoltam, hogy hármat ennék, ez ötre sikeredett, mivel az elsőből hármat kaptam. Amikor fizettem, fura volt, hogy 5500-at üt be, gondoltam ez biztos azért van, mert helyben drágább, de biztos voltam benne, hogy megéri. Három marha ragus, egy kétsajtos (benne valamilyen kéksajttal) és egy sajtos kolbászos batyut ettem, Nagyon finomak voltak, de ezzel meg is teltem a napra. Az árakról, először azt hittem, hogy nagyjából egy az egyhez az átváltás, de nagy örömömre kiderült, hogy valójában egy a kettőhöz az árfolyam, a forint javára, így az itteni árak több, mint barátságosak. Egy metró út például 80 helyi egység. A n

Tegnap ott fejeztem be, hogy a repülőm késve fog indulni, ez sajnos nem változott, hajnali kettőkor vágtunk neki a távnak. Általában felkészült vagyok és előre kiírom, hogy mi a pontos címe a hotelnek, de ezt valamiért nem tettem meg előre. Sebaj, gondoltam landolás után majd elvégzem, hisz mindezt kevés alvás után frissen érdemes, ahogy a foglalást is kizárólag éjfélhez közelítve szabad csinálni, hisz akkor nem lesz semmi gond. Hmm. Hol lehet a hiba. Először is ott, hogy kiderült, hogy valamiért Argentínában nem csatlakozik a telefonom a hálózatra, sebaj, a reptereken általában van wifi. Volt is, ahogy némi sokk, hogy a lefoglalt szállás csekély négyszáz kilométerrel arrébb van. Amit előre ki is fizettem. Több is veszett Mohácsnál, irány a kijárat. De előbb randi a határok őrzőivel, ahová ismét érdemes kipihenten, sok alvás után érkezni. Ugyanis megkérdezte, hogy mijáratban, mondtam, hogy Buenos Aires-t nézném meg. Rendben, hol fogok megszállni kérdezte. Mondom a hotel nevét. Beüti a

Az idő nem lett jobb, sőt a hegyek teteje nem látszott, így nagyon jó döntés volt, hogy az első nap meglátogattam őket. Szerencsére a fák, bokrok és virágok így is láthatók. Mivel nem esett, így a helyi botanikus kert volt a mai program. Mivel a klíma itt teljesen más, számunkra megszokott növények szinte gazként nőnek, sokak tartanak vitorlavirágot és gondosan óvják, itt simán egy fa tövében nőttek tucatjával. Láttam rengeteg féle broméliát, valamint orchideákat mindenféle színben, méretben és formában. Tudom, hogy otthon is van orchidea-féle, de ami itt volt, az lenyűgöző. A pálmafák is hatalmasra nőttek, amelyeket a fő sétány mellé ültettek egy fa rokonai mind. A wikipédia szerint sajnos az őspéldány egy villámcsapás álodaza lett. Érdekes kombináció volt a pálmafa-rózsa páros. Az utóbbiakat a jezsuiták hozták magukkal és megpróbáltak a helyi klímához alkalmas példányokat nevelni. A leírás szerint a park eredeti célja az volt, hogy a haszonnövényeket (fahéj fa, datolya pálma, stb.) i

Sajnos, vagy nem sajnos, az előrejelzés pontos volt. Ez azt jelentette, hogy délelőtt esett és egész nap barátságtalanul nézett ki az ég. Mindez azt jelentette, hogy nagyon jól döntöttem, hogy a tegnapi napot maximálisan kihasználtam a hegyek és a látvány kiélvezésére. A mai reggel ismét a bátrabb közlekedési módot választottam, miszerint metróra szálltam és azzal mentem a belvárosba, vagy óvárosba, nem tudom mi a korrekt megnevezés. Azért vagyok bizonytalan, mert egyfelől nagyon modern, másfelől nagyon régi. Mindkét korból bőségesen vannak épületek. Az első épület egy ferences kolostor volt, fotó csak kívülről készült mivel épp mise volt és nem szerettem volna tiszteletlen lenni. Pedig ez volt az egyetlen olyan régi templom, ami belülről barokk és egyben számunkra értelmezhető volt. A többi templom inkább kívülről, mint belülről volt szép, de kicsit előreugrottam. Azért, hogy a modern kövesse a régit a következő állomás a város katedrálisa volt, ez egyértelműen modern. Érdekes, hogy ú

Tegnap ott fejeztem be, hogy a repülőre vártam. Némi késéssel elindultunk, de szerencsére elegendő időm volt átszállni. Ami fura volt, hogy a reptéren nem azt írták ki, hogy Rio de Janeiro és a reptér neve, hanem azt, hogy reptér neve, RJ - természetesen változott a kapu száma, és ez a reptér másik végében volt, így sietnem kellett. Mivel ott először nem volt kiírva, hogy mi történik, így bizonytalan voltam, hogy jó helyen járok-e, de meglestem egy másik utas beszállókártyáját, amin az "én" járatom volt, így megnyugodtam, később ki is írták. Pár érdekes dolog az itteni repülésről: Amikor elindultunk az első repülőtérről és toltak minket hátra, még nem ült mindenki. De semmi kiabálás, hogy most azonnal tessék leülni, mert különben, hanem a légiutaskísérők és az utasok valamit próbáltak megoldani, hogy ki hol ül. A világítást nagyon sokáig nem kapcsolják fel, Európában nagyjából öt perc talán ez az idő, itt jó negyed óra, húsz perc volt. Nem mondják el angolul a biztonsági eljá

Ma reggel először egy madárrezervátumba mentem. Tegnap azért nem voltam, mivel arra gondoltam, hogy egy óra nem lesz elég. Mennyire igazam volt :-) Úgy kell az egészet elképzelni, hogy a dzsungelben vannak ösvények, amelyek az egyes ketrecek között vezetnek. Van pár, ahol a madarak csak a ketrec másik oldaláról tekinthetők meg, de ami igazán izgalmas, hogy rengeteg helyen a madarak közé mégy be, zsilipes rendszerű ajtókon át. A madarak tőled akár kéznyújtásnyira vannak. Nagy ricsaj, és a színek kavaljádja jellemző. A legnagyobb élmény talán az, hogy egy tukán tőlem karnyújtásnyira illegette magát. De az arapapagájok is különlegesek voltak, sikerült egy videón elkapnom, ahogy repülnek. Jó két órát töltöttem ott, az egyik bámulatból a másikba esve. A nap második pontja a világ harmadik legnagyobb vízerőműve volt, az Itaipu gát (az első kettő Kínában van). Az Itaipu gáton két ország osztozik, Brazília és Paraguay. 50-50% illeti a két országot, de Paraguay csak 20%-ot használ a villamosene

Ma reggel korán indult a napom, 3:50-kor keltem és 4:20-kor már a reptér felé robogtam. A reptéren nem ment minden gördülékenyen, mivel először nehezen jutottam csomagcímkéhez, de a pultnál a hölgy szerencsére segített. A második akadály a repülő hiánya volt, amikor a beszállás kellett volna soron következzék, akkor még repülő sehol. Majd érkezett egy, de hirtelen mindenki elindult valahová egy portugál nyelvű bejelentés után. Sejtettem, hogy valami csavar van a dologban és bár a hölgy erőssége nem az angol volt, de sikerült kiderítenem, hogy egy másik kapuhoz kell menni. Utána már minden gördülékenyen ment. Próbáltam Sao Paulo-ról felülről képet készíteni, de nem lett tökéletes. Landolást megelőzően láttam felülről a világ második legnagyobb gátját, ami a leírások szerint így is folyamatosan a legtöbb áramot termeli és Paraguay villamosenergia igényének 80%-át, Brazília villamosenergia igényének 20%-át termeli. Holnap terveim szerint közelebbről is megnézem. Leszállást követően egy Ub

Bár azt tudnám mondani, hogy a mai nap izgalmakkal volt tele, pedig csak egy munkanap volt. Azért képeket csináltam és talán egy-két dolgot fel tudok idézni ami érdekes lehet: A gyár kicsit úgy néz ki, mintha a trópusokon lévő üdülőtelep lenne.  Vannak érdekes növények, vannak köztük paraziták is.  Láttam este egy hatalmas éjjeli pillangót, több, mint 10 cm-és volt, van róla pár kép.  São Paulo-ban visszatérve ismét elmentünk egy olyan vasútállomás mellett, ami ha jól emlékszem eredetileg Angliában volt.  Bevallom szerintem a környék ahol a hotel van nem vészes, de a kollégám csak hosszas rábeszélésre volt hajlandó két saroknyira eljönni hamburgert enni. Igen, minden ház védett, a nap lement, de az utcán sok ember volt, nők is egyedül.  Egy adag kép: https://photos.app.goo.gl/4WuiQcSsWutk2CZZ7

 A mai nap okításról szólt igazándiból most nincs különös mesélnivaló, így jöjjenek a válaszok a kérdésekre... Az első kérdés a múzeumokról szólt, miszerint a képek eredetiek-e. Ha jól értelmeztem amit olvastam van pár kép amelynek eredetiségét kétségbe vonják, de amit a fő problémaként soroltak fel, hogy ez a múzeum jórészt a II. világháború után szerezte a gyűjteményét és nem voltak válogatósak atekintetben, hogy a képek honnan származnak. A második kérdés a sült baconről szólt, ami a brownie tetején volt. Igen, az része volt a desszertnek. Volt egy megjegyzés az emberek hiányáról. Vasárnap amikor a városban voltam tényleg kevés embert láttam, de hétfőn is napközben voltam, amikor az emberek elvileg dolgoznak. Ennek ellenére többen voltak, mint vasárnap. Mivel a város kis szeletét láttam, így ezekről a kérdésekről nehéz érdemben nyilatkozni. Sajnos nincs termeszváras kép, az autópályán elmentünk mellettük. Ma megpróbálok csinálni pár képet.

Ma érkezett a kollégám, de mivel a metró dolgozói sztrájkolnak majdnem három óra alatt ért a reptérről a hotelbe. Nekem ugyanez az út szombaton nagyjából egy óra volt. Maga a nap eseménytelen volt, először a szállodában, majd az autóban Taubaté felé beszélgettem a kollégámmal. Az út nagyjából két óra, láttunk kevésbé szép negyedeket is São Paulo-ban, valamint egy autópályán mentünk sokat. Ami érdekes volt, az a rengeteg termeszvár az út mellett a földeken. Tényleg eseménytelen volt a nap, ahogy a holnap és holnapután is munkával fog telni, az igazi móka majd pénteken kezdődik.

A mai délelőtt munkával indult, így csak délután egykor vágtam neki az itteni valóságnak. Az első utamhoz buszt terveztem igénybe venni, így utánaolvastam, hogy a buszon elöl kell felszállni és fizetni. Felszálltam, kezemben a pénz, a sofőr picit furán nézett rám, majd intett, hogy menjek beljebb. Ekkor tűnt fel, hogy itt a buszokon még kalauz dolgozik, aki a busz közepe táján ülve ellenőrzi, hogy mindenki fizet-e. Ahhoz hogy átjuss vagy lecsippantod a bérleted, vagy fizeted a révészt, elnézést, jegyárat a kalauznak, aki átenged egy forgó izén (első kép a mai képek között). A másik dolog ami rendhagyó a buszokon, hogy a legtöbb busznak mindkét oldalán van ajtó, van, hogy a bal oldalon állnak meg. Arról még nem tettem említést, hogy mi célból szálltam buszra: azt terveztem, hogy megtekintem a városi piacot. Magát a piacot úgy képzeld el, mintha a Fővám térre ugranál le, nagy fedett csarnok, amiben van galéria is. Lent vegyesen zöldség, gyümölcs, húsok, halak, valamint éttermek, bárok. F

Ma nem volt szép idő, esett délelőtt, így úgy döntöttem, hogy élek a lehetőséggel és alszom egy nagyot. Délután magamhoz vettem az esőkabátom, gondolom ez segített abban, hogy végül egy csepp eső sem esett. Először a Paulista Avenue volt a célom, ez egy nem túl hosszú sétára van a hoteltől. Egy kétszer kétsávos utat képzelj el (a fotók között találsz róla képet, lásd lent), aminek a közepén kerékpársáv található. Ma különleges alkalom lehetett, mivel az út csak gyalogosoknak és kerékpárosoknak volt nyitva. Az utat magas modern épületek szegélyezik. Érdekes, hogy szinte minden épületet amit láttam magas fal vesz körül, soknak tetején elektromos kerítéssel, kamerákkal, infravörös érzékelőkkel. Nem tudom milyen lehet a közbiztonság, de gondolom nem hobbiból döntöttek úgy, hogy ez kell. Láttam sátrakat, még a művészeti múzeum (https://masp.org.br/en) tövében is. Ez volt ugyanis a hely, ahová tartottam. Maga a múzeum épülete is izgalmas, mivel két lábon áll és a kiállítótér két emelet magas