Machu Picchu

Ez a nap sem a későn kelésről szólt, reggel négykor szedett össze a busz, ami Ollantaytambo-ba vitt, ez egy nagyjából másfél órás út. Jórészt aludtam, de itt is valamiért nagy sikernek örvendenek a változatos helyeken elhelyezett fekvőrendőrök, így alvás, ébredés, alvás volt a buszon a program. Mire megérkeztünk a nap felkelt. A következő közlekedési eszköz a vonat volt, amely Aguas Calientes-be vitt. A képeken látható, az otthoni mezei metró (esetleg Bűzmot) néven ismert sínbuszból álló szerelvény a vonat. Van egyébként rendes mozdony vontatta vonatszerelvény is, azt a konkurens társaság, a Perurail üzemelteti. Érdekes, hogy a turisták csak adott vonatkon utazhatnak, jóval magasabb összegért, mint a helyiek. Cserébe ha jól láttam, akkor a helyiek a heringek élményeit tanulmányozhatják közelebbről, mert az ő vonataik dugig tele voltak. Egy folyóvölgyben megy végig a vonat.

A vonatról leszállva ismét busz következik, ez távban nem sokat, szintben annál többet tesz meg, felfelé. Az út nagyjából egy sáv széles és a buszvezetők gondolom valami versenyre készülhetnek, mert nyomták, ahogy a csövön kifért, aztán ha jött egy másik busz, akkor dinamikus fékezés és amelyik busz éppen közelebb volt ahhoz a helyhez ahol félre lehett állni, az tolatott.

Gyurka tanácsára amikor egy idegenvezető megkörnyékezett, akkor nem úgy viselkedtem, mintha vámpírral találkozva a szenteltvizet és fokhagymát venném elő, hanem megérdeklődtem a tarifát. Miután az illető hatvan amerikai dollárra próbált megsarcolni, közöltem, hogy még nézelődöm, van más idegenvezető is. Így beálltam a sorba. Szerencsémre jött egy másik idegenvezető, érdeklődött, hogy csatlakoznék-e a csapatához, már vannak vagy hatan. Kérdeztem mennyi, mondta húsz dollár. Mondtam mindez szép, de hatvan dollárért én bizony saját, különbejáratú idegenvezetőt is kapok, azért az arányosan mégiscsak kevesebb. Mondta, hogy de a többiek már fizettek húsz dollárt. Amikor látta, hogy ez nem hat meg, kérdezte, hogy sol van-e nálam, mert akkor ötven solban megalkudhatunk, mondtam rendben, ez már ok. Gyors közbevetés, egy perui sol nagyjából száz magyar forint, ha a húsz dollárt átszámolom, akkor hetvenöt sollal lettem volna szegényebb. A másik közbevetés, hogy Peru szerintem meglehetősen drága, amit nem értek, hogy a magas árakat a helyiek vajon hogyan fizetik ki, ugyanis láthatóan nagy a szegénység.

Amikor beléptünk a romvárosba, akkor a szavam elállt. Láttam korábban képeket, de az nem tudja visszaadni, hogy ez a város mekkora. Wikipédia cikk itt: https://hu.wikipedia.org/wiki/Machu_Picchu

Ami érdekes volt számomra, hogy a várost nemesek lakták, a földeket természetben fizetendő adóként műveltették meg. Nagyjából 3-500 ember lakta a várost, a XV. században építették és nagyjából száz évre rá mentek el innen. Azért távoztak, mert az uralkodó halála után testvérháború kezdődött az utódok között. A lakók hamar rájöttek, hogy ők nem sokat értenek a kétkezi munkával, gondolták a háború után majd visszetérnek. Így rengeteg mindent hagytak maguk mögött. Azzal nem számoltak, hogy a spanyolok is megérkeznek, így sosem tértek vissza, a város pedig részben szerencsére feledésbe merült. A dolog azért hihető, mert maga a hely nehezen megközelíthető, egy német a XIX. század végén a helyiek elbeszélése alapján akadt rá. De a "hivatalos" felfedezés a XX. század elején egy amerikai nevéhez köthető, aki a szomszédos település öregjeitől hallotta, hogy van itt valami lakatlan város. Ő kezdett neki a rabláshoz. Elnézést, nem tudom szebben mondani, hisz minden kincs amit talált ment vele a Yale egyetemre, helyben semmit sem lehet látni abból a gazdagságból amit talált. Még a múmiákat is magával vitte.

A látogatást azon a részen kezdtük, ahol a földeket művelték, így a képeken jól láthatók a teraszok amelyeket kialakítottak és ahol haszonnövényeket termesztettek. Az Andok is tulajdonképpen egy esőerdő része, így a magas páratartalom miatt könnyen tudtak vízhez jutni a magasság ellenére. A földek közvetlen közelében található a naptemplom, melynek két ablaka a két napfordulókor pont jó irányban áll. Jól látható, hogy itt is fontos volt a csillagászat és mezőgazdaság együttműködése. Természetesen az idő nem mindig tökéletes, így ha a napkeltét nem látták, akkor apró medencékben lévő vízben a csillagok állása alapján állapították meg azt, hogy az évnek mely szakában járnak épp.

A naptemplom alatt található egy temetkezési hely, itt mesélte el az idegenvezető, hogy a halottakat mumifikálták csecsemőpózban, valamint azt is, hogy az előkelőségek kerültek ilyen különleges helyre, a "közönségesebb" halottak egyéb barlangokban kerültek végső nyugalomra. Mesélt a hármas szám fontosságáról is, miszerint három világot jelképez, az alvilágot, a jelen világot és a túlvilágot. Az ittmaradtak pedig a halottaikért áldozatokat helyeztek el, hogy az alvilágról a túlvilágra vándorolhassanak elődeik.

Láttuk azt a helyet is, ahol az inka szállása volt. Ugyanis inka csak 12 volt összesen. Az inka az uralkodó, aki egy hatalmas országot vezetett, mely a mai Dél Amerika sok államát lefedte. Több felesége volt, több lakhelye, amik között vándorolt. Volt egy hivatalos felesége is, ami komoly pozíciónak számított. Az inka fekhelye egyébként lámabőrökkel tették kényelmessé, a szoba végében látható az ágy (https://photos.app.goo.gl/vhx9yE4MFbTgTqxX8)

Miután bejártuk a város egy jó részét, a következő élmény az alacsonyabb hegy, a Huayna Picchu megmászása volt. Felesleges volt korábbi aggodalmam, mert maga Machu Picchu, az Öreg csúcs is jóval alacsonyabban van, mint Cuzco. A kilátás pazar volt.

Őszintén szólva a mai napig az egész egy álomnak tűnik, nehezen hiszem el, hogy eljutottam ide. Megértem, hogy miért tartják különlegesnek ezt a helyet.

A hegymászás után hosszas sorbanállás következett, mivel sokan ugyanekkor értek útjuk végére, így nagy igény volt a buszokra.

Nagyjából fél egy táján értem le, az időjárással nagyon nagy szerencsém volt, mivel nem sokkal később leszakadt az ég és megszakításokkal ugyan, de végig esett, hol jobban, hol kevésbé.

Találtam egy kényelmes sarkot, ahol megvártam a vonatom indulását, mely némileg később volt, este hétkor.

Egyben biztos vagyok, hogy ha lehetőséged van, ide mindenképp érdemes elmenned, mert sem a szavak, sem a képeim nem tudják visszaadni mindazt, amit láthatsz.

Sokat gondolkodtam azon, hogy ez az építmény a XIV. században épült, ekkor uralkodott otthon Mátyás király és amikor elhagyták, akkor nagyjából a török hódoltság kezdődött. Érdekes, hogy az itteni őslakosok tudása és kultúrája mennyiben eltért a miénktől, de közben felfedezhetőek közös gyökerek, mint a hármas szám fontossága. Azon is töprengtem, hogy miért kell mindent elvinni messzire, mennyire jó lenne, ha a kontextus meglenne azokhoz a tárgyakhoz, amelyek most innen sok ezer kilométernyire vannak.

A nap végén újabb vonatozás, majd buszozás következett. Valami fontos meccs lehetett, mert több településen amin keresztül mentünk láttam, ahogy kivetítették a meccsközvetítést egy falra.

Képek itt: https://photos.app.goo.gl/7PAcXoTD6LZHs1YZ7 (jelenleg nincsenek benne azok a képek, amelyeket a fényképezőgépemmel csináltam)