Rio de Janeiro - 1. nap

Tegnap ott fejeztem be, hogy a repülőre vártam. Némi késéssel elindultunk, de szerencsére elegendő időm volt átszállni. Ami fura volt, hogy a reptéren nem azt írták ki, hogy Rio de Janeiro és a reptér neve, hanem azt, hogy reptér neve, RJ - természetesen változott a kapu száma, és ez a reptér másik végében volt, így sietnem kellett. Mivel ott először nem volt kiírva, hogy mi történik, így bizonytalan voltam, hogy jó helyen járok-e, de meglestem egy másik utas beszállókártyáját, amin az "én" járatom volt, így megnyugodtam, később ki is írták.

Pár érdekes dolog az itteni repülésről:

Amikor elindultunk az első repülőtérről és toltak minket hátra, még nem ült mindenki. De semmi kiabálás, hogy most azonnal tessék leülni, mert különben, hanem a légiutaskísérők és az utasok valamit próbáltak megoldani, hogy ki hol ül.

A világítást nagyon sokáig nem kapcsolják fel, Európában nagyjából öt perc talán ez az idő, itt jó negyed óra, húsz perc volt.

Nem mondják el angolul a biztonsági eljárásokat, a legvégén egy mondat elhangzik angolul, miszerint az összes elhangzott információ megtalálható a biztonsági kártyán. Már ha van, mert az egyik gépen se volt előttem...

Jóval éjfél után érkeztem, így bár szerintem biztonságos az Uber (és harmadába került volna), mégis a hagyományos taxi mellett tettem le a voksom, bent fizettem, majd kint egy úriember hívott nekem egy taxit, megvárta amíg megérkezik, átadta a kupont és miután beültem ment el. Nem mondom, hogy nem izgultam, hisz elvileg sokkal több rossz történik éjjel. Szerencsésen megérkeztem, így ezúttal a nem várt élmények kimaradtak.

Sokáig aludtam, mivel bevallom fáradt voltam. A közeli közértben szereztem be reggelimet, majd a tervem az volt, hogy az Atlanti óceán partján, a Copocabana nevű strandon költöm el. A dolognak csak pár szépséghibája volt. Először is nem volt egy falat árnyék sem, ellenben erősen tűzött a nap és piszok meleg volt, másrészt nem találtam olyan helyet, ahová le tudtam volna ülni. Így visszavonultam a hotel klimatizált védelmébe.

Először a Corcovado hegyet vettem célba, ez az a hegy, ahol a Megváltó Krisztus szobor van. Nagyon szerencsés voltam, mivel talán negyed órát kellett sorba állnom, hála a kései kezdésnek. Óránként 1500 embert tud elszállítani a fogaskerekű amely a hegyre viszi fel az érdeklődőket. Ez már negyedik generációs szerelvény, továbbra is svájci gyártmány, az első még gőzvontatású volt. Mintegy húsz perc alatt érsz fel 700+ méter magasságba, ahol még pár lépcső vár. A látvány leírhatatlan. Azt hiszem ma ez a legnehezebb feladatom, elmondani, hogy mit láttam, mit tapasztaltam. Számomra hihetetlen, hogy itt vagyok, hogy milyen dolgokat láthatok.

Fent a hegyen áll a mindenki által ismert Megváltó Krisztus szobor és ha szerencsés vagy, akkor sikerül találnod egy kis sarkot ahonnan úgy tudsz fényképezni, hogy nem a tömeg a domináns a képen. Látszik az egész város innen és az is, ahogy a hegyek a várost tagolják. A szobrot mint a legyek döngik körbe a helikopterek, hiszen ha van pénzed, akkor a magasból is megtekintheted a látványt.

Ámultam és bámultam, meg még bámultam egy kicsit, így lefelé jövet ismét elkerültem a tömeget, a kompromisszum csak annyi volt, hogy állnom kellett. Ami azért volt érdekes, mert sokkal inkább éreztem, hogy egyes helyeken mennyire meredek helyeken megy ez a fogaskerekű.

A következő úticélom a cukorsüveg hegy volt, ez a város egy másik ikonikus hegye, mely a tengerhez van közelebb. Ide két felvonásban visz felvonó, mely a büszke olaszok keze nyomát viseli magán, de ahogy néztem a svájciak is hozzátették a magukét. Ismét kevés az a szó amely rendelkezésemre áll, hogy elmondjam mit láttam, hisz itt is a gyönyörű és szinonímái jöhetnének. A cukorsüveg hegy azért volt érdekes, mert egyrészt törekszenek arra, hogy a tisztelt vendéget mindenféle kreatív, de legális módon megszabadítsák pénzétől (lehet helikopterezni, mindenféle alkoholos és nem alkoholos italt fogyasztani, enni, emléktárgyakat vásárolni, stb...), amellett dzsungel van a hegy másik oldalán és hirtelen az ember hangja helyett egy másféle kavalkád veszi körbe az embert. Itt is sokat bámészkodtam, próbáltam befogadni amit látok.

El is telt az idő és mivel a vámpírokkal ellentétben nekem a napfény vége jelzi a kint tartózkodás végét, így a hotelbe vezetett utam.

Természetesen ma is készültek képek, íme itt vannak: https://photos.app.goo.gl/hteZvjds83E7z2is6

Az út során a szokásommal ellentétben a szelfik azért készülnek, mert valahogy nekem is kell majd emlékeztetnem magam, hogy tényleg jártam itt.

Még két válasz: igen, a képen kutyaparkoló van, ami elvileg klimatizált, ezért fotóztam le. A vezetékeket azért fényképeztem le, mert egyrészt meglepő, hogy egy ennyire városi környezetben a vezetékek a föld felett futnak, másrészt az, hogy az ismeretlen művész ilyen szabadsággal az AS módszerrel alkothat, pókokat megszégyenítő módon. (AS = ahogy sikerül)

Amúgy azért zsúfoltam be a bámészkodást egy napra, mert az előrejelzések szerint holnap ismét esni fog, így a látvány igencsak borús lenne, ha esetleg lenne, hisz lehet, hogy semmi sem látszana.