Buenos Aires - 4. nap

Egy kis történet, ami valójában tegnaphoz tartozik, de mivel ezen a napon talán kevesebb lenne a mondanivaló és a kép is itt van, így ezzel kezdem. A hotelben a vendégek között valamiféle helyi szépségverseny versenyzői is jelen voltak. Reggelizni mentem, de mivel a szálloda ajtaja nyitva volt, így hűvös volt és huzatos a hely ahol a reggelit szolgálták fel. Az ajtótól legtávolabb kerestem szabad asztalt, volt is egy kétszemélyes asztal ahol nem ült senki. Mellettem már az imént említett "szépségek" közül pár üldögélt, de ez engem nem zavart. De elkezdett egyre több és több megjelenni, azt hiszem a csótányok is így gyűlnek, talán a szagra, nem tudom. Először az asztalnál lévő másik széket kérték el és amikor felálltam, hogy hozzak magamnak még egy narancslevet, akkor valaki a helyemre ült közülük és duzzogva ült arréb, amikor látta, hogy jövök vissza. De a lelki terror nem ért véget, hisz a csótánybuli nem érte még el végleges méretét, jöttek az újabb és újabb díszegyedek és egyre csúnyábban méregettek, hogy mit ülök én ott és nem takarodom már végre oda, ahol a hozzám hasonló alacsonyabb rendű lények léteznek. Mondjuk úgy nem tettek rám nagy benyomást, ami különösen vicces volt, hogy a szalagjukat reggeli közben is hordták, lehet az segített nekik tudni, hogy ők bizony fontosak.

De ezen a napon nem reggeliztem, mert az előző napi fejedelmi vacsora után nem kívántam enni semmit.

A listámon volt még egy negyed amit érdemes megtekinteni, Palermonak hívják és tényleg nagyon hangulatos. Próbáltam pár képet készíteni róla, de ezt nehéz képekben visszaadni. Ahogy sétáltam, rájöttem, hogy mintha a tegnap esti étterem is ebben a negyedben lenne. Gondoltam ha már ilyen szerencsém van és a felének a feléért eszem, akkor bizony repetázni fogok. A gondolatot tett követte és kiderült, hogy csak tíz percnyi séta és nagyjából másfél órányi várakozás választ el az újabb gasztronómiai élménytől. A kisebb adagot kellett volna rendelnem, csak a pincér mondta, hogy miért ne a nagyobbat rendeljem. Elfogyott és mivel szerettem volna desszertet is enni, hisz abból is volt helyi nyalánkság: flan dulce leche-vel,

Nem volt más hátra, mint irány a reptér, szerencsére egy jó fél órás séta volt a metróig, így valamennyit dolgoztam az ebéden addig is.

Majd jött a szokásos móka, majdnem öt órányi fogság egy miniatűr helyen. Elvileg az Aerolineas Argentinas "rendes" légitársaság, de nem volt több helyem, mint egy Ryanair gépen lett volna. De megérkeztünk, a hotelbe is eljutottam és aludtam egy nagyot.

Válaszok kérdésekre:

Makrancos Kata a megfejtés elvileg, legalábbis az operaház honlapja és a kedves segítség együttes kombinációja szerint ez.

Végül a fotók: https://photos.app.goo.gl/Z5pWgTcGD1asGj5U8